Az Androidos készülékekről

 

Mivel az utóbbi időben egyre többet foglalkozunk mobiltelefonok mentésével, az adatok költöztetésével, gondoltuk összeszedünk pár cikket a főbb telefon operációs rendszerekről, hogy megkönnyítsük a választást köztük.

 

Az Android egy Linux kernelen alapuló operációs rendszer, melyen Java környezetben írt applikációkat futtathatunk. Mobiltelefonok, tabletek egyik leggyakrabban használt rendszere. Fejlesztését Andy Rubin veterán Apple mérnök kezdte el saját szakállára a 2000-es években, és olyan jól sikerült a program, hogy  2005-ben a Google felvásárolta, mivel szüksége volt egy olyan operációs rendszerre, melyen alapból google kereső fut.

 

A felvásárlás után a fejlesztést az Open Handset Alliance szövetség folytatta a Google berkein belül.

 

Mi sem bizonyítja jobban az Android sikerét, minthogy már nem csak mobilon és tableten találkozunk vele, hanem autók fedélzetén avagy okos háztartási gépeken egyaránt. Jelenleg telefonok terén a piac 57%-át uralja, megkerülhetetlen szereplője a mobiltelefonos operációs rendszereknek.

 

Ez persze nem ment egyik napról a másikra. Az első Androidos telefon 2008. október 21-én jelent meg egy HTC telefonon Android 1.0 verzióval. Az átütő siker nem volt azonnali, mivel maradt benne hiba bőséggel, de már itt is látható volt a platform rugalmassága, sokoldalúsága, könnyű kezelhetősége, testre szabhatósága.

 

A rendszer fő alkotója a Google eszköztár, aminek segítségével alkalmazásokat tudunk letölteni, szinkronban tarthatjuk e-mailjeinket, névjegyeinket, jegyzeteinket. Akár fotóinkról biztonsági mentést is készíthetünk a google felhőrendszerében mindezt úgy, hogy egy kis beállítás segítségével teljesen korlátlan mennyiségű tárhely áll rendelkezésünkre. Ilyen a Windows és az Apple rendszerében nincsen, ott csak fix méretű tárhely csomagok közül lehet választani.

 

Nagyon nagy előnye a rendszernek, hogy mostanra több, mint egy millió alkalmazást írtak rá, szinte lehetetlen olyan igényre keresni a play áruházban, amit nem írtak volna már applikációként. A rendszer testreszabhatóságát jól mutatja, hogy például sok programozó készít úgynevezett „Custom ROM”-okat, ami azt jelenti, hogy az operációs rendszernek elkészítik a saját verziójukat, adott telefonra optimalizálva, gyakorlatilag jobbá, okosabbá téve a régi készülékeket

 

Hátrányként felsorolhatjuk, hogy a mobil gyártok nagyon kevés eszközön teszik elérhetővé az akár egy vagy két verzióval frissebb Android rendszert és sok gyártó vérszegény hardverre implementálja rá a rendszert ami nem a legjobb felhasználói élményt adja.

 

 

 

2009 áprilisától minden egyes Android-verziónak édességről elnevezett kódneve van, amit ábécésorrendben adnak meg:

 

  • Alpha (1.0)

  • Beta (1.1)

  • Cupcake (1.5)

  • Donut (1.6)

  • Eclair (2.0–2.1)

  • Froyo (2.2–2.2.3)

  • Gingerbread (2.3–2.3.7)

  • Honeycomb (3.0–3.2.6)

  • Ice Cream Sandwich (4.0–4.0.4)

  • Jelly Bean (4.1–4.3.1)

  • KitKat (4.4–4.4.4)

  • Lollipop (5.0-5.1.1)

  • Marshmallow (6.0)

 

2013. szeptember 3-án a Google bejelentette, hogy 1 milliárd Android-eszközt aktiváltak világszerte.

Esettanulmány egy konkrét mentésünkről:

Sajnos nagyon sok ügyfelünk jár úgy, hogy rálép, vagy leejti a telefonját, melyről már azt hinnénk nincs esély az adatok visszanyerésére csak egy kijelző cserével jó esetben. Szerencsére erre is van megoldásunk. Külső megjelenitőre át tudjuk küldeni a képet melyen át már tudunk biztonsági mentést készíteni.
Sikerült már WC-be ejtett telefont is lementsünk ezzel a megoldással.
Nemrég egy Galaxy Duos-t hoztak 2 éves kisgyerek úgy a földhöz vágta, hogy a kijelző teljesen tönkrement. Itt nagyban elősegítette a mentést, hogy nem volt beállítva billentyűzár, így könnyedén tudtunk mentést készíteni a legfontosabb adatokról. Ezeket txt és xls fájl formátumban is odaadtuk, amit otthon könnyedén meg tud nyitni és természetesen gondoskodtunk azokról a formátumokról is, amit majd az új telefon vásárlásnál vissza tudunk tölteni az új mobilra.

Betört, elromlott, vagy csak újat vettél? Ne mondj le az adataidról, az esetek többségében, ha a telefon bekapcsol, menthetőek az adatok, keresd az Emlékmentőt a Nyugati Átjáró Üzletházban!

 

Itt olvashatsz a mobil mentés szolgáltatásunkról bővebben:

https://emlekmento.com/hu/mentes-mobiltelefonrol/mobil-cim