Videó szabványok- számít, hogy hol vették fel a VHS-t?

Beteszed a lejátszóba a kazettát, és olyan fura dolgokat látsz, amit el se akarsz hinni:

  • a kép felső része átugrik az alsóra, ezért minden szereplőt megskalpolva látsz
  • a felvétel, amiről bizton tudod, hogy színes volt fekete-fehérben jelenik meg a TV-n, ráadásul a körvonalaknál fekete vízszintes csíkokat húz a kép
  • vagy ugyanígy a színes kép helyett fekete-fehéret látsz, amibe színes kockák ugrálnak fel

Ezek tipikus szabvány problémák a VHS kazetták esetén. Azaz a lejátszó nem tudja megjeleníteni a szalagon található információt, mert az máshogyan lett kódolva.

Jó, de mik ezek a videószabványok és mi a baj velük?

 

A televíziózás hívta létre igazából a szabványokat (vagyis a televíziós műsorszórás), ami végül 3 nagy szabványcsaládot alkotott meg világszerte:

  • PAL (Phase Alternation Line)
  • SECAM (SEquentiel Couleur Avec Mémoire)
  • NTSC (National Television Standard Committee)

 

A PAL főleg Európában és Kínában volt elterjedt (Magyarország 1996-ban állt rá erre a szabványra), míg az USÁ-ban az NTSC volt az alapszabvány.

A legkevésbé elterjedt a SECAM rendszer volt, ez Franciaországból származik, és főleg a Kelet-Európai és Észak-Afrikai országok vették át (itthon 1969-ben ezzel a szabvánnyal indult a kísérleti színes televíziózás).

Ezek a szabványok több fontos paramétert határoznak meg a videókkal kapcsolatban: például a felbontást, a képfrissítési frekvenciát és a színkódolást is.

A szabvány ismeretében tudja a TV vagy a videólejátszó a felvételt dekódolni és megjeleníteni.

Emiatt van, hogy ha egy, az USÁ-ból származó NTSC-s kazettát beteszel egy normál PAL-os lejátszóba, hogy mindenkit megskalpol, aki a kép tetején van, és lerakja a fejük búbját térd magasságba.

A probléma oka 2 dologból fakad, egyrészt abból, hogy más a két égtájon a hálózati áram frekvenciája, amihez a lejátszók képfrissítési frekvenciáját is kalibrálták, másrészt az eltérő felbontások okozzák a problémát.

Ugyanis Amerikában és Japánban, a konnektorok váltakozó árama 110V, 60 Hz. Azaz a televíziók képfrissítési frekvenciája is 60Hz. A világ más részein ez 220V és 50Hz. 

A felbontás tekintetében a PAL -os kazettákon  768x576 képpontos kockákat rögzít a felvevő 25 fps képfrissítési frekvenciával, míg az NTSC-nél 720x480-as (vagy 640x480) felbontásúakat 30 fps-sel.

 

Mi is az az fps?

A kép frissítések száma másodpercenként, azaz hogy hány képkockát lát a szemünk 1-1 másodperc alatt. Ez a frekvencia határozza meg, hogy a képet remegősnek látjuk-e vagy folyamatosnak. Minél gyakoribb a képfrissítés annál egyenletesebb, valósághűbb a felvétel.

25 kép egy másodperc alatt, való levetítése zavaró vibrálást okoz, ami rendkívül kifárasztja a szemet. Ezért egy olyan egyszerű megoldást vezettek be, hogy a 25 képkockát két felé bontják, páros, illetve páratlan sorokra (félképekre). Ezeket felváltva rajzolják ki, kétszer akkora sebességgel. Így a képernyőre nem 25-ször, hanem 50-szer kerül új információ. Ezáltal megszűnik a zavaró vibrálás, a képet remegés mentesnek látjuk.

És még a 3 nagy szabvány sem garancia semmire, hiszen számos alszabvány született az idők folyamán. A PAL rendszerű lejátszóknál ez ritkábban okoz gondot, de a SECAM és NTSC-nél gyakrabban hoz elő színhibás vagy sebességbeli problémákat, ha az adott altípust nem ismeri a lejátszó.

Amikor leadsz egy kazettát nálunk, amiről tudod, hogy pl. Japánban, vagy Franciaországban, vagy bárhol másutt a világon lett rá véve a felvétel jó, ha szólsz előre, sok időt megspórol nekünk is!

 

img_1253.JPEG

 

Emiatt kutatjuk folyamatosan a spéci lejátszókat, hogy az ilyen problémákra is legyen megoldásunk. És ha megvan a megfelelő lejátszó (ami ismeri a szabványt, amivel a kazettára felvettek), van értékelhető kép és hang… akkor jön az igazi kihívás!

 

Minden kazettának saját lelke van!

 

És mint ilyeneknek, nem könnyű megfelelni. Ahhoz, hogy tökéletes képet és hangot adjon nem elég a megfelelő szabványú lejátszóba betenni. Sokszor még azon belül is játszani kell, hogy melyik eszközben simul rá jobban a fejegységre a szalag.

Tündi olyankor szokott igazán berágni, amikor egy kazettával már a 15-20. lejátszót kell megpróbálni emiatt, de sajnos végig kell csinálni akkor is, ha csak 1 órányi anyag kell a kazettáról.

Egy-egy apró különbség:

  • a szalag állapota,
  • a feszítőgörgők tisztasága mind-mind jelentős befolyással vannak a felvétel minőségére.

Ha a feszítők koszolódnak, csúszhat rajtuk a szalag, vagy felvehetnek koszt amitől változik az átmérőjük, erősebben tartják, vagy ha elkopott, akkor még akár vissza is hajthatják a szalagot, amit a fejre feszülés miatt örökre "belevasalódott" a hajtásnyomot hagy a szalagba. 

Sajnos a VHS kazettákon nincs túl sok információ, hiszen kicsi a felbontás, így minden egyes pixelért alaposan meg kell küzdeni, hogy minél jobb felvételt mentsünk.

Ezért is van az, hogy nagyon a próbafelvételekkel és utómunkával 1 órányi felvétel digitalizálása akár 3-4 órás szórakozás is lehet.

 

Neked még vannak otthon VHS kaziid? Itt az ideje digitalizálni őket, mert lassan ezek is teljesen tönkre mennek, mint az orsós szalagok vagy a BETA kazik!