Emlékmentő- a digitalizáló stúdió

2020-ban 85 éves az orsós magnó!

1935-ben, a Berliner Funkausstellung hangtechnikai világkiállításon mutatta be az AEG az első szalagos magnót, BASF mágnesszalaggal. A készüléket Eduard Schüller német mérnök fejlesztette ki.

Ekkor még a szalag is nagyon gyermekcipőben járt. 1932-ben fejlesztette ki még a papíralapú mágneses szalagot a BASF mérnöke, Fritz Pfleumer. A két technikai vívmány, és az őket jegyző vállalatok kéz a kézben hódították meg a világot.

A szalag fejlesztését is ez az együttműködés ösztönözte, alig 3 év kellett hozzá, hogy a papír alapú megoldást műanyagra cseréljék. Ettől a hangminőség is, illetve a szalag élettartama, strapabírása is sokat javult.

Az 1935-ben bemutatott AEG K1-es magnó még annyira nagy és nehéz volt, hogy 3 bőröndöt töltöttek meg a részei (külön-külön a magnetofon, az erősítő és a hangszóró). Viszont rendkívül modern módon már volt rajta nyomógombos vezérlés és gyors visszacsévélés funkció.

magnetophon-komplett-keszlet-570x490.jpg

a kép forrása

 

Ugyanakkor kezdetben a 6,5 mm-es papírszalag hangminősége finoman szólva is gyalázatos volt.  

Az orsós szalag és az orsós magnó technológiája az 1960-as évekre forrott igazán ki, akkortól már otthoni használatra is elérhetővé váltak az eszközök, noha egyértelműen profi, stúdiós és rádiós felhasználásra szánták őket. Sikere abban rejlett, hogy lényegesen jobb a dinamikája, mint egy magnókazettának, hiszen maga a szalag is kétszer olyan vastag. Ennek köszönhetően nem kell utólag visszavarázsolni, kompenzálni levágott részeket a felvételből, mint például a kazetta esetében.

Érdekes tény, hogy a magnóhoz használt mágneses szalagból fejlődött ki a kép rögzítésére alkalmas videószalag, sőt részben a mai mágneses elven alapuló merevlemezeink (HDD-k) ősének is nevezhetjük.

A hanglemezek miért élik újra a reneszánszukat, orsós szalag pedig miért nem?

Napjainkban a hanglemezek és lejátszók a zenekedvelők körében ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Több ezer fős Facebook csoportok léteznek, ahol egy lelkes amatőr is segítséget kaphat, ha szeretne hanglemezről zenét hallgatni.

Tudva levő, hogy a jó minőségű, stúdió szalagok hangminősége a vinyl lemezeket simán állva hagyják, hiszen a mester szalagokra közvetlenül vették fel a hangot, néhány méterre a zenészektől. A lemez pedig már egy átjátszott verzió, veszteségekkel.

Az az aranyszabály, hogy minél rövidebb az út és az idő a mesterszalag és a sokszorosításra szánt példányok között annál jobb a felvétel minősége. És az orsós magnó pont ilyen. Nincsenek plusz körök a hangszedő- és a tűnyomás beállításával, antiskatinggel, nem kell rezgésmentes állvány, csak be kell fűzni a szalagot és mindent teljes egészében hallhatunk a legkisebb rezdülésig.

(Ezzel szemben a lemezgyártásnál az első lépés egy viaszlemez elkészítése, ami rendkívül sérülékeny, mire felgőzölik a fémréteggel már veszhet el információ.)

Ugyanakkor a szalagok sokkal érzékenyebbek a környezeti hatásokra, mint a kazetták vagy a lemezek: az oxidáció, a nyúlás, az áthallás, a hőmérséklet, a véletlen mágneseződés, a szalagtörés mind befolyásolják a hangminőséget.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak sérülékenyebb, hanem a használatában is bonyolultabb (a befűzés és csévélés miatt), és sokkal drágább is. A magnó és a szalagok is. Legalábbis, ha az ember a szalag adta teljes hangzást élvezni szeretné nem elég egy Tesla B100-as magnó.

A jobb magnók beszerzési ára a 200.000 Ft-tól nagyjából a csillagos égig terjed, például egy TEAC X 2000R típusú magnó akár 800.000 Ft-ba is kerülhet  a használt piacon.

Sőt, stúdió minőségű felvételeket is lehet beszerezni újonan, akár kortárs zenészektől is. Potom 450 dollár (kb 140.000 Ft/szalag) körüli összegért egész nagy kínálatból lehet válogatni a TapeProject oldalán. Ehhez képest a legjobb hanglemezek is töredék árban vannak, és sokkal többször lehet őket lejátszani a minőség egyértelmű romlása nélkül.

Összességében a drágasága és a bonyolult technológiája miatt nem fogja megközelíteni az orsós magnó sikere a hanglemezekét, de mindig lesz egy szűk elit, akik a stúdióhangzásra fognak időt és pénzt áldozni (nagyságrendileg lakóingatlanok, vagy észbontóan drága sportautók árát). 

Recovery Stick- a törölt adatok megmentője?

Pénztárca, mobil, lakáskulcs… minden más pótolható!- biztosan Neked is ismerős a reggeli mantra indulás előttről, hogy minden fontos meg van-e. Időnként, amikor ez tudatosul bennem megkérdezem magamtól:

Hogy a csudába tudott néhány évtized alatt láthatatlan láncra verni bennünket az a kütyü?

Úgy, hogy az élet SZINTE MINDEN területére beférkőzött. Nem csak kommunikálunk vele, hanem navigálunk, vásárolunk, játszunk, mozizunk, közösségi életet élünk, informálódunk…Függünk tőle, és a rajta tárolt adatoktól!

Következésképpen vigyáznunk kell rá, de az ördög sajnos nem pihen.

 

Hogyan vesznek el az adatok a telefon memóriájából?

Tovább olvasom

Filter vs. retusálás

Ahogy egyre jobban fejlődik a technológia, egyre több dologban kapunk egyszerű „zsebmegoldásokat”. Ilyen a képek szerkesztése is, ahol nagyon egyszerű filterekkel néhány kattintással teljesen át lehet alakítani egy képet. (most nem a kiskutya füles és boszi kalapos filterekről beszélünk, hanem a képhibákat javítani célzó típusokat)

Alapvetően a filter is egyfajta retusáló eszköz, használatában viszont érdemes megkülönböztetni a két fogalmat.

 

A modernből vagányat

 

Tovább olvasom

Hogyan ne ajándékozz digitalizált emlékeket?

Nincs is annál meghatóbb közös élmény, mint amikor a család apraja-nagyja összegyűlik a nappaliban a házassági évfordulóra és egy bögre forró csoki mellett bedobják a lejátszóba anyuék nászutas videóit, amit épp most digitalizáltatott Apa az Emlékmentőnél ajándékba. 

Tovább olvasom

Hogyan digitalizáld otthon a VHS kazettáid?

Hogy lehet-e otthon digitalizálni a régi VHS kazettákat?

Hát még szép! Attól függően, hogy mennyire vagy műszaki beállítottságú sokféle módon lehet kivitelezni. (Bár nem akarom lelőni a poént, de a legtöbb esetben nem javasoljuk, hogy időt, energiát és pénzt áldozz erre…jobban jársz, ha inkább fagyizol egy jót a gyermekeiddel és ezt a hálátlan feladatot meghagyod annak, aki ért hozzá.)

Vannak egészen alap eszközök, és professzionálisabb módszerek is a digitalizáláshoz.

Tovább olvasom

3 lifehack Androidos telefonhoz

Úton útfélen, folyamatosan nyomkodjuk a telefont, ezért nem mindegy mennyire ismered jól a készüléked, és kihasználod-e minden rejtett szuperképességét.

Mert van neki, nem is egy!

Összeszedtünk 3 érdekes trükköt, ami megkönnyítheti az életed az androidos telefonoddal. Fontos: nem biztos, hogy mindegyik tipp minden készüléknél működik. Ki kell próbálni őket! (és lehet, hogy egy picit másképpen hívják az adott funkciót, olvasd el figyelmesen a beállítási lehetőségeket!)

1.      Értesítések elrejtése a kíváncsi szemek elől

Sokat utazol buszon, villamoson, vagy egyszerűen csak nem akarsz mindent a kollégák orrára kötni? Van megoldás, hogy az értesítések előnézetét elrejtsd a illetéktelen kukkolók elől.

Ehhez nem kell mást tenned, mint a Beállításokban megkeresni az Értesítések menüpontot. Itt pedig további beállítási lehetőségeket kell keresni (fogaskerék, 3 pont, Speciális menü, újabb Beállítások menü, de az is előfordulhat, hogy applikációnként kell beállítani).

Ebben a speciális menüben a Lezárási képernyő beállításait kell keresned, és ott kiválasztani azt, hogy Rejtse el a bizalmas tartalmat.

Így az értesítések csak azt fogják megmutatni a zárolt képernyőn, hogy kaptál néhány emailt, vagy üzenetet, de a feladóját és a tartalmát nem mutatja meg.

Kínos beszélgetéseket kerülhetsz el a funkcióval!

2.      SD kártya titkosítás

Mielőtt gondolkodás nélkül beállítod a plusz biztonsági funkciót 2 dolgot át kell gondolnod!

  1. csak a telefonon fogod-e használni a kártyát, mert ezzel a funkcióval összekötöd a mobilod és a kártyát egy titkos csatornával, és semmilyen más eszközzel nem fog újraformázás nélkül szóba állni a kártya. Ha számítógépre át szoktad tölteni a rá mentett képeket, ne állítsd be a funkciót, mert nem fogja a gép látni a tartalmát.
  2. van-e megfelelő biztonsági mentésed a telefonról. Mert ha beállítod ezt a funkciót, akkor egy esetleges készülék meghibásodás esetén MINDEN, A KÁRTYÁN TÁROLT ADAT EL FOG VESZNI. Nem lehet menteni. A biztonsági mentésekről bővebben itt!

Ha a fentieket alaposan átgondoltad, csak akkor állítsd be a funkciót.

A Beállítások menübe kell belépned, majd az SD kártya jelszó vagy titkosítás menüpontot megkeresni és létrehozni a titkosítást.

mk3s3o3p07.jpg

3.      Fotózás fülessel

Gyakran érzed azt, hogy túl rövid a kezed, vagy épp rendszeresen mozdulnak be a képeid a képernyő megbökésétől fotózás közben?

Van megoldás.

A legtöbb telefon és fotóalkalmazás támogatja a fülessel történő fényképkészítést.

Ehhez nem kell más tenned, mint bedugni a fülhallgatót, beállítani a telefont a megfelelő pozícióba, majd megnyomni a bedugott füleseden a megfelelő gombot.

Ez készülék típustól függően lehet a plusz-mínusz, vagy a hívás fogadására is használt dedikált gomb.

31hdfp7_ykl.jpg

Ha tetszettek a tippjeink, kövess minket a Facebook-on is további hasznos mobilos tartalmakért!

FRP Lock - átok vagy mentsvár?

 

Mit veszíthetsz, ha elhagyod, vagy ellopják az okostelefonod?

 

Nagyjából a fél életed. Fotók, videók, személyes adatok, e-mail és minden egyéb jelszót, hozzáférést. Azért ez nem kellemes, ha azt veszem, hogy átlagosan legalább 8-10 webes szolgáltatásod van, legalább 1-2 óra végig menni mindegyiken és jelszót cserélni (ha nincs kétlépcsős azonosításod, mert akkor a telefonod nélkül az sem fog menni).

Még ha most azt is gondolod, hogy ááá, nincs ezekben semmi érzékeny adat, amivel vissza lehet élni… akkor is gondolj bele, hogy milyen gyorsan kerülhetnek fel a fotóid szexportálokra, vagy próbálhatnak meg a bankkártyáddal fizetni, ha pl. volt egy Simple vagy iCsekk regisztrációd… 

Észrevétlenül a legfontosabb adattároló lett a mobil, amit igenis fontos védeni adatbiztonság szempontjából.

Az FRP Lock pontosan erre lett kitalálva.

 frpscreen.png

 

Az Android védelme

 

A telefonokat már a kezdetek óta védjük: pin kóddal, képernyőzárral. Azonban ezek a védelmi eszközök csak ideig óráig tartanak, ráadásul csak a legamatőrebb felhasználóktól.

Aki ellopja a telefonod vagy ért hozzá, vagy ismer olyat, aki ezeket a védelmi vonalakat könnyű szerrel ki tudja játszani.

Ezért vezették be a fejlesztők a Lollipop 5.1-es Android operációs rendszereknél az FRP Lock-ot, ami egy plusz biztonsági funkció, a személyes adatok titkosításával épít új védelmi vonalat.

 

Az FRP Lock felhasználóbarát funkciója, hogy a készülék üzembe helyezésekor, a Google fiók regisztrációja során, szinte észrevétlenül aktiválod az első használat során. És egyben ez a legnagyobb hátulütője is, hiszen sokan nem is tudják, hogy aktiváltak egy ilyen biztonsági eszközt.

Ami egészen addig nem baj, amíg:

  • nem akarod eladni a telefonod, vagy
  • nem sérül meg a készülék és nem kell róla adatot menteni.

 

Az első eset azért baj, mert ha nem tudod, hogy aktív ez a szolgáltatás, akkor hiába készítesz a telefonon egy gyári beállítások visszaállítását, nem fogja engedni üzembe helyezni újra a telefont, amíg a Te fiók adataidat nem adják meg rajta újra.

Ez az esetek többségében csak egy kis kellemetlenség, ha tudod a telefonon megadott Google fiók adatait, hiszen akkor csak be kell vele lépni, inaktiválni az FRP Lock funkciót és újra elvégezni a gyári beállítások visszaállítását.

A gond akkor van, ha nem tudod, hogy van ilyen funkció rajta és értetlenül állsz Te is és a vevőd is a tény előtt, hogy a telefon lezárta magát, és fogalmad sincs hogyan oldhatod fel.

 

A másik eset még ennél is kellemetlenebb hiszen, ha használat közben éri valami a telefonod: leejted, szoftveres hibája lesz, vagy épp beázik és csak adatmentéssel nyerhető ki belőle a rajta tárolt sok-sok adatod, akkor ismét bajban vagy.

A funkció nem csak zárolja a telefont, hanem titkosítja is az adatokat. Ez pedig az adatmentést is nehezíti. A legújabb Androidos rendszerek esetén el is lehetetleníti.

 

2 megoldás van gyakorlatilag:

  • vagy nem használod az FRP Lock funkciót, de azzal veszélyezteted a személyes adataid, ha véletlenül eltulajdonítják a készüléket
  • vagy használod a plusz védelmet, de rendszeresen készítesz biztonsági mentést a telefonodról vagy számítógépre/pendrive-ra vagy felhőbe.

(A felhőből is ki tudod magad zárni ezért érdemes is-is használni a biztonsági mentéseket.)

 

A legjobb, ha 3-6 havonta készül egy archív fájl egy biztonságos adathordozóra, és vagy egy független felhőbe feltöltve a nyers fájlokat, és mellette a telefonodon beállítod a biztonsági mentést a Google felhődbe is, ami automatikusan néhány naponta frissül.

Ha elakadsz a biztonsági mentések területén, segítünk! Katt ide, és nézd meg a mentési csomagjainkat!

 

Videó szabványok- számít, hogy hol vették fel a VHS-t?

Beteszed a lejátszóba a kazettát, és olyan fura dolgokat látsz, amit el se akarsz hinni:

  • a kép felső része átugrik az alsóra, ezért minden szereplőt megskalpolva látsz
  • a felvétel, amiről bizton tudod, hogy színes volt fekete-fehérben jelenik meg a TV-n, ráadásul a körvonalaknál fekete vízszintes csíkokat húz a kép
  • vagy ugyanígy a színes kép helyett fekete-fehéret látsz, amibe színes kockák ugrálnak fel

Ezek tipikus szabvány problémák a VHS kazetták esetén. Azaz a lejátszó nem tudja megjeleníteni a szalagon található információt, mert az máshogyan lett kódolva.

Jó, de mik ezek a videószabványok és mi a baj velük?

Tovább olvasom

Próbáltál már lapos tányérból levest enni villával? – Avagy amit a fájl formátumokról tudni érdemes

Az információnak, amióta világ a világ ezerféle formája létezik. Van a hang, amit hallunk, a fény és a tér, amit a szemünk lát, az illatok, szagok, amelyeket az orrunk-, az ízek, amiket a nyelvünk- és a különböző textúrák, hőmérsékletek, kémiai reakciók, amelyeket a bőrünk érez.

Évszázadok óta törekszik az emberiség arra, hogy a minket körülvevő világot leképezze, eltárolja magának valahogyan. Erre a célra hoztuk létre a bakelit lemezt, a videó kazettát, a diafilmet vagy éppen a telefonod.

Gondolj csak bele az ősember barlangrajzaiból hogyan lett reneszánsz festészet, majd az első fotográfia, ma pedig már lehet 400 megapixeles fotókat is lőni (16 bites TIFF fájl, 2,4 GB/db, a Hasselblad kamerájával készítve).

Ugyanazt az információt (amit a szemünk lát) örökíti meg más-más technológiával.

Tovább olvasom

Mi baj azzal, ha Gizike szkennelgeti a céges iratokat?

Ma már egyre több vállalkozás ismeri fel a fontosságát az iratok archiválásának. 

Egyrészt törvényi kötelesség is, másrészt üzleti érdek, hogy megfelelő rendszerben, áttekinthetően legyenek rendszerezve az egyes dokumentumtípusok. 

Külön-külön kimenő és bejövő számlák, banki bizonylatok, beszámolók, szerződések, bérpapírok és a többi... 

Ha már az alap szelektálás megoldott, jön a jogos igény arra, hogy ne csak rendezettség, hanem biztonsági másolat is legyen az archívumról. 

 

Tovább olvasom

A rettegett NAV ellenőrzés: mire figyelj oda?

Egy cég életében az egyik legnagyobb parafaktor, amikor megjelennek a revizorok, hogy szeretnének kicsit belenézni a céges iratokba. 

Természetes, hogy pánikot keltenek, hiszen egy apró kis részletkérdés is sok százezres mulasztási bírságba fájhat. 

A revizor célja, hogy megállapítsa az esetleges adóhiányt, ezért a bevételi és kiadási számlákat, nyugtákat egészen biztosan el fogják kérni. 

 

Tovább olvasom

Mi lesz most a Huawei felhasználókkal?

Tegnap este bombaként robbant a hír a Reuters jóvoltából: a Google megvonja az Android rendszert a kínai telefonmogul készülékeitől.

 

Az eddig töretlenül felfelé ívelő sikersorozatot ez a lépés egészen biztosan derékba fogja törni, és hamar elveszíti a kemény munkával elért 2. helyezését az okosmobilok eladási listájában a Huawei.

 

Az már egy jó ideje köztudott tény volt, hogy Trump nem szeretné, ha a kínai telekommunikációs cég részt venne az 5G technológia fejlesztésében. Ezen törekvéseit koronázta meg a múlt csütörtökön aláírt telekommunikációs hálózatok védelméről szóló rendeletével. Önmagában ez még nem jelentette a hattyú halálát a kíni mobilgyártó számára, de a következményei mindenképpen okot adnak a fejtörésre.

 

Tovább olvasom

Te is csak kirántod a pendrive-ot a gépből? Ne csináld...

Múlt héten készítettünk a Facebook oldalunkon egy mini felmérést arról, hogy a felhasználók leválasztják-e szabályosan a pendrive-ot, vagy csak kihúzzák a csatlakozóból amikor végig ér a csík...

A szavazók 2/3-a szabályosan választja le, a maradék egy harmadba pedig valószínűleg az ügyfeleink tartoznak. :)

Akik azzal jönnek be hozzánk, hogy legutóbb még jó volt a pendrive, de most ha bedugom a gépbe formázást kér, elvesztek róla a fájlok... 

eredmeny.jpg

Tovább olvasom

A mágnesszalagos varázslat

Talán még Te is emlékszel rá, hogy néhány éve a rádió hétvégi kívánságműsorát várta mindenki. Ekkor a magnó REC gombja felett egyensúlyoztunk, hiszen ilyenkor lehetett néha úgy felvenni a kedvenc zenénket, hogy „nem dumált bele” a műsorvezető.

A technológia alapja egy hordozó fólia és a rá felvitt mágneses filmréteg kettőse. A mágneses szalag különböző verziói hosszú évtizedekig egyeduralkodóak voltak az audiotechnikában.

cc.jpg

A kazettáknak számos varázslatos tulajdonsága volt (amelyeken ma már inkább csak mosolygunk):

  • a kattanás, amit a magnó adott, amikor a kazetta egyik oldalának a végére ért…
  • az egyoldalas kazik, amelyeket vissza kellett tekerni, gyakran egy ceruza segítségével, nehogy lemerítse a walkman-t…
  • a kazetta tokok, amiben soha nem az a kazi volt, mint ami rá volt írva…
  • a számítógép szerves része volt! Akinek nem volt a Commodore 64-es gépéhez kazettás meghajtója…
  • a jellegzetes recsegés, ami nélkül nem lehetett elképzelni egyetlen felvételt sem…
  • a tipikus elektromos zaj, amivé a gyűrődött részen változott a hang!

 

… és nem csak maga a szalag volt egy csoda!

A lejátszásukra használt eszközök fejlődése is hatalmas utat járt be!

Az orsós szalagok gigantikus lejátszói külön asztalt követeltek meg a szobában. Ráadásul szinte technikusi tudást igényelt a szalagok befűzése az orsókba és a megfelelő lejátszási sebesség megtalálása, merthogy ezek a finommechanikai eszközök 4-féle sebességben tudtak felvenni a szalagra hangot…

Aztán betört a piacra a sokkal könnyebben kezelhető CC, azaz a magnókazetta. Az első, egykazettás magnetofonok után, a duplakazettás magnók (elemes, boombox változatban is! -mint az alábbi a klipben),  a HIFI tornyok, a walkman-ek, a színes szivaccsal borított, kényelmetlen fülhallgatóikkal voltak a kor ikonikus felvevő/lejátszó egységei..

 

Milyen időtartamot ölelt fel a mágnesszalag fénykora?

Bátran mondhatjuk, hogy egy fél évszázadot.

Gyakorlatilag az orsós szalagok a 60-70-es éveket uralták, míg a könnyebben kezelhető, Compact Cassette, azaz a magnókazetta a 70-80-90-es évek meghatározó adathordozói voltak.

Orsós szalagok, magnókazetták, és diktafonkazetták lepték el a lakás minden pontját rajtuk ezernyi izgalmas felvétellel egészen a 2000-es évek elejéig, amíg a CD át nem kezdte venni a helyüket.

Mit is rejtettek ezek a mágnesszalagok?

  • rádiófelvételeket- ma is számtalan régi rádiókabarét, Szabad Európa rádió felvételt és Táncdal fesztivált mentünk róluk
  • családi eseményeket, beszélgetéseket- régen nem volt olyan esküvő, karácsony vagy keresztelő, amiről ne készült volna felvétel a jó kis Unitra magnókkal
  • nyelvi leckéket- hiszen az egyik legjobb „mélyen rögzítő” tanulási módszer a hallás utáni értés
  • megannyi iskolai eseményt, szavalást
  • koncertfelvételt (ezek jellemzően egy példányban létező műgyűjtői ritkaságok)
  • zenei válogatást, ami szenzációs korképet ad a 70-80-90-es évekről
  • verses vagy mesés gyerekkazettákat sőt:
  • még GERINCTORNÁT is!

A szalagok ezernyi csodát rejtenek, de sajnos eljár felettük az idő. Maga a hordozó felület rendkívül sérülékeny. A fólia vékonyságú szalagok könnyen gyűrődnek, szakadnak, amire talán Te is emlékszel még… Nem is lehetett annál nagyobb bajt elképzelni, mint amikor a gondosan beállított kazival elkezdted felvenni a kedvenc slágered és egyszer csak bekapta a szalagot a magnó és összegyűrte…

Mert a lejátszókat sokszor egyáltalán nem is tisztítottuk, vagy a szíjhajtásos magnóknál megnyúltak a szíjak, ami mind-mind potenciális veszélyforrást jelent a sérülékeny adathordozóknak.

Ha nem tárolod megfelelően őket, akkor egy idő után előfordulhat, hogy penészesednek a szalagok, vagy éppen apró kis élőlényeknek adnak biztonságos otthont a kazetták. Éppen ezért érdemes még időben lépni, és a fontos felvételeket átmenteni digitális formába.

Ha még nálad is van otthon orsós szalag, vagy magnókazetta, ami igazi „történelmi” kincseket rejt, akkor ne habozz, hozd el hozzánk digitalizáltatni, mielőtt tönkremegy a szalag. Segítünk benne!

Segítség! Beázott a telefonom!

Lerágott csont a telefon beázása. Vagy mégsem? 

Nap, mint nap érkeznek hozzánk különböző vizes baleseteket elszenvedett készülékek, amelyekkel fogalma sincs ügyfeleinknek, hogy mit is kezdjenek.

 

Ezért is kell róla újra és újra beszélni. 

 

A víz és az elektromos kütyük nem barátok. Ha emlékszel még a fizika és kémia órai kísérletekre láthattad bizonyára, hogy a szabadon áramló elektronok a víz molekulákban és a vízben oldott ásványi anyagokban reakciókat váltanak ki. 

Méghozzá elég heveseket. 

Grátiszként pedig a víz kiváló vezető is, így nem csak a benne lezajló kémiai reakciók miatt nem szerencsés elektromos alkatrészekkel érintkeznie, hanem azért sem, mert könnyedén össze tud kötni úgynevezett rövidzárlattal olyan áram alatt levő alkatrészeket, amelyeket nem kellene. 

Márpedig a telefonod alaplapján vannak ilyenek. 

Üzemszerű működés esetén az áram csak a nyáklapon megadott áramútvonalakon keresztül mozoghat csak. Ha beázik, akkor ezeket össze-vissza tetszőlegesen köti össze a víz. 

A víz elpárolgása után pedig a belőle kicsapódó sók képeznek rövidzárakat az alkatrészek között. 

furcsi_az_adriaban.jpg

Ezt pedig nem szeretik a telefonok. És úgy általában más elektromos eszközök sem. Valahogy jobban érzik magukat úgy, ahogy a mérnökök megalkották. 

 

A fentiekből már láthatod, hogy az első és legfontosabb lépés egy beázás esetén, hogy amilyen gyorsan csak lehet, áramtalanítsd a telefont. 

Vedd ki az akkumulátort, vagy ha nem lehet akkor kapcsold ki a telefont. 

Oké, szárítgatom néhány napig, hétig a radiátoron, hajszárítóval, rizsbe temetve, akkor megúsztam? 

Nem. Nagyon nem. Egyrészt kicsi az esélye, hogy 100%-osan ki tudod szárítani (főleg a rizsben...). Másrészt a beázás pillanatában is érhette olyan rövidzár, ami végleg kioffolta a telefonod. 

Harmadrészt pedig, ha sikerül is az összes nedvességet kiszárítanod, valószínűleg csapódtak ki ásványi sók, amelyek visszamaradó rövidzárakat okoznak. (elég ritka, hogy desztillált vízbe esnek a telefonok, jellemzőbb a csap-, a folyó- vagy  a tengervíz...)

Ilyenkor csak úgy van esélye a telefonodnak, ha szakszerűen szét van szerelve, alaposan  megtisztítva a sóktól is. 

img_6019.JPG

Lehet, hogy utána még használható lesz a telefon, de azért jobb, ha ilyenkor mindent mentesz felhőbe is. (és a legjobb, ha lementetsz mindent a telefonról azonnal.)

 

Ha beázott a telefon még véletlenül se dugd fel tölteni! Robbanásveszélyes lehet a zárlatos akkumulátor!

 

 

Most már tényleg nem nagyon van lehetetlen az adatmentésben!

Nincs annál elkeserítőbb, mint amikor a pótolhatatlan fájlokat tartalmazó munkaeszközeink dobják be a kulcsot.

Legyen az egy számítógép, egy pendrive, vagy épp egy mobil.

Főleg, ha a rajta tárolt adatok sehol máshol nincsenek lementve:

  • figyelmetlenségből
  • sietség miatt
  • para miatt
  • technikai korlátok miatt
  • vagy bármi másért.

Ez egy igazi hazárd játék, ami balul is el tud sülni. Így járt Ádám is, aki egy ripityára tört Samsung telefonnal érkezett hozzánk.

Tovább olvasom

A VHS rulett: mi van a szalagon ballagás, vagy Barbie pornó?

A régi adathordozók esetén mindig ott a nagy kérdőjel, hogy vajon mi van rajtuk. A legtöbbször fel vannak ugyan címkézve a kazetták, szalagok, de huszon- harminc év távlatából már elég nehéz hinni a feliratozásnak. Főleg, ha nem te készítetted, és már nincsen lejátszó hozzá, hogy belenézz.

 

Nagyon sok olyan családinak hitt felvételt hoznak be hozzánk, amin aztán TV-ből felvett filmek, mesék vagy éppen felnőtt tartalom található. 

Az is rendkívül változatos formában. A mesefilmek 18 karikás változatától elkezdve a hang alámondásos Barbie baba pornóig sokféle remek anyaggal találkoztunk már.  

 3042430-poster-p-1-hello-barbie-talking-toy-toytalk_0_0.jpg

Tovább olvasom

Mit érdemes tudni a legnépszerűbb videó kazetta formátumról, a VHS-ről?

Noha régi népszerűségének már nyoma sincs, szinte nincs olyan háztartás, ahol nem bujkál még legalább 1-2 VHS.

 

Az otthoni mozi élményét megteremtő formátum nagyon gyorsan kiszorította a korábbi celluloid alapú filmeket a családi emlékek őrzésének területéről is, ami nem csoda hiszen könnyen kezelhető és olcsó alapanyag volt a nyaralások, ballagások, esküvők megörökítésére.

 vhs.jpg

Tovább olvasom

Insta-kész fotók készítése mobillal

András a január 24-ei Facebook Live-ban Erdély Kitty vloggerrel beszélgetett arról, hogyan is lehet akár egy mobiltelefonnal is olyan fotókat, videókat készíteni, amelyekkel akár Instagram vagy Youtube követő tábort is építhetünk. 

A 20 perces beszélgetés során részletesen mesél Kitty arról is, milyen applikációkat használ a képek retusálására, effektelésére. Illetve ad néhány tippet az arculatod kialakításához is! 

Katt a videóra!

Hogyan tárold a VHS kazettáid, hogy ne romoljon a felvételek minősége?

A VHS minden túlzás nélkül forradalmasította az emberek életét. Utat nyitott az otthoni mozizás élményének, és olcsó alternatívát kínált a családi emlékek megőrzésére. Sikere az olcsóságában és a könnyű kezelhetőségében rejlett, amivel a régi, celluloidalapú filmtekercseket szélsebesen kiszorította a piacról.

Viszont nem örökéletű a VHS kazetta sem. 

Ha attól a csekélységtől el is tekintünk, hogy ma már fehér hollóként kell vadászni egy-egy jó lejátszóra, a kazetták felett is eljár az idő. 

Mitől mehet tönkre a videokazetta?

Közismert tény, hogy a mágnesszalag minden egyes lejátszással kopik. Éppen ezért nem volt tanácsos a családi felvételeket olyan kazettára másolni, ami előtte többször volt már használva. 

Tovább olvasom

Szabad-e egyáltalán DVD-n bármit tárolni, vagy az biztos út az adatvesztéshez?!?

Decemberben egy fontos pakkot kaptunk az USÁ-ból. 20 db DVD lapult benne, amelyek értek meg jobb napokat is. 

Már nem lehetett lejátszani őket, mert rendkívül karcosak voltak és elkezdtek bemattulni. Mondhatni az utolsó órában jártak már, amikor még volt rá esély, hogy visszanyerjünk róla adatokat. 

Ennek a sztoriját és a hosszútávú adattárolásra tervezett archiváló lemezekről beszél András az új videójában. 

 

Kőbe vésett szeretet

Régen a szerelem mértékegysége a küzdelem és a kitartás volt. Éppen ezért az urak hosszasan udvaroltak, verseket írtak, minden fába belevésték szerelmük nevét. Ma már ilyesmivel ritkán találkozunk, de azért napjainkban is vannak lehetőségek, hogy bizonyíts!

Ősszel jelent meg egy új termékünk, a kőlapra nyomtatott fotó, amit nagyon megszerettek az ügyfeleink. 

Izgalmas forma, hiszen nem a megszokott papír fotó keretezve, hanem egy igazi, pattintott szélű kő, a maga természetes textúráltságával, amire egy fotóminőségű képet nyomtatunk. 

Az alapanyag sajátosságai miatt minden kép egyedi és megismételhetetlen, hiszen nincs két egyformán tört kő. 

Első körben 3 négyszög alakú méret vált elérhetővé, a

  • 15x15 cm-es,
  • a 15x20 cm-es és
  • a 20x30 cm-es, most pedig itt egy vatta új megoldás:
  • a szív alakú kő. 

 

Tökéletes módja, hogy kifejezd a szereteted, szerelmed a párod, vagy a szüleid irányába.  :)

 

szivecskes_kokep.jpg

szivecske_2.jpg

Ráadásul a karácsonyi akciónk is érvényes rá, ha bármilyen 3 db kőképet megrendelsz, a legolcsóbbat fél áron kapod. Azaz  3 kép vásárlása esetén kb. 12% kedvezménnyel jutsz hozzá a 3 kőképhez (4.000-6.500 Ft megtakarítással).

A héten leadott kőképes rendelések még egészen biztosan elkészülnek az ünnepekre. 

Ne habozz! 

Hozd be a fotókat, vagy rendeld meg online a kőképedet, katt a linkre:

 

Te kit lepnél meg egy ilyen izgalmas ajándékkal? 

Retró kütyük- sztorizós bejelentkezés

Legutóbbi élő adásunk egy kicsit rendhagyó módon zajlott. Mivel az Átjáró Üzletházban áramhálózati karbantartás miatt nem tudtunk nyitva tartani mindenki a központban töltötte a november 29-ei napot. 

És ha már mindenki ott van, akkor miért ne ülnének be többen egy kötetlen beszélgetésre a retró kütyükkel kapcsolatban Balázs mellé a Facebook Live adásra? 

Így most egy laza beszélgetés formájában egy kicsit közelebbről is megismerheted a mi mindig mosolygós Pankánkat is, aki az ügyfélszoli oszlopos tagja. 

Nézd meg a videót és írd meg kommentben, te melyik kütyüket ismerted/használtad anno. 

Mit csinálj, ha a merevlemezed eldobja a fájlrendszert?

Mindenki rémálma, amikor rádugja a számítógépére a pendrive-ot vagy merevlemezt, amin ott figyel

  • a diplomamunkája, 
  • az üzleti terve, 
  • az emlékei, 
  • több tíz vagy száz GB-nyi értékes és pótolhatatlan adata és

a számítógép kiírja vidáman, hogy formázni kell az eszközt

Ilyenkor 2 dolgot tehetsz: 

- vagy beadod a derekad és beletörődsz abban, hogy a formázással mindent legyalulsz az eszközről, és így kezdheted újra a diploma munka megírását, vagy kutathatsz a régi telefonjaidon a képek, videók után, ami most elveszett. 

Tovább olvasom

A kazetta, amit még mi sem tudunk digitalizálni...

Nemrég egy kedves ügyfelünk egy jó nagy szatyornyi MiniDV kazival toppant be hozzánk. Az évtizedeket átölelő családi emlékek között egy kakukktojásra is bukkantunk. 

Ez nem más, mint egy kameratisztító kazetta, amire felvételt nem lehet készíteni. Arra hivatott, hogy a szalagpályát és a kamera fejegységét megtisztítsa a portól és a lerakódott szennyeződésektől, amelyek először csak a kép és hangminőség romlását okozzák. Ha nincs tisztítva az eszköz előbb utóbb se kép-se hang úgy el tud koszolódni a fejegység. 

 

Mielőtt összeválogatod a digitalizálandó anyagaid, nézd át őket, és az ilyen tisztító kazettákat vedd ki közülük! :)